Térkép - Cegléd

Cegléd
Cegléd a negyedik legnépesebb város Pest vármegyében, Érd, Dunakeszi és Szigetszentmiklós után, és a legnépesebb a Ceglédi járásban, amelynek a székhelye. Az „Alföld kapuja”. A Duna-Tisza közében, a fővárostól 74 kilométerre fekszik délkeletre. A Középkorban fontos kereskedelmi út egyik megállóhelye volt, mely összekötötte Budát Erdéllyel. Területe közel 245 km2, népessége pedig 35 ezer fő. A város is kistérség, ebből a szempontból tehát hozzá tartozik: Abony, Dánszentmiklós, Nagykörös, Albertirsa, Jászkarajenő, Nyársapát, Kocsér, Tápiószőlős, Ceglédbercel, Köröstetétlen, Törtel, Csemő, Mikebuda és Újszilvás. Városrészei: a Belváros, a Budai úti lakó-üdülő övezet, az Öregszőlő városkert, a Keleti városrész, a Cifrakert üdülő, az Északi lakótelep, az Északi kereskedelmi és üdülőövezet (ennek része az ipari park és a Kernicstelep), a Délkeleti iparterület, a Nyugati városkert, és a Külterületi tanyás övezet.

A 70-es években tűnt úgy, hogy a település fejlődésnek indulhat, ám a rendszerváltást követően az ipar szinte megszűnt. A mezőgazdaság úgyszintén inkább visszafejlődni látszott, mint hogy előre haladott volna. Napjainkban a szabadidőközpont és a Gyógyfürdő fejlődése mutat jelentős előrehaladást. Cegléd lakossága ennek jelentőségét nagyban felmérte, és az ebbéli igényeket próbálkozik minél jobban kielégíteni. Nem csak a városközpont, de a város külső területein lévő tanyás övezet is inkább a vendéglátásra, a külföldiek, és a turisták fogadására specializálódott, ami úgy tűnik, meg is éri nekik a fáradozást, ugyanis jelentős igény van a méltán híres „magyar vendégszeretet”-re.

Budapesttől 74 kilométerre délkeletre található. Földrajzi helyzete Kecskemétéhez és Nagykőröséhez hasonló. A város a Duna-Tisza közi síkvidéken, két természeti kistáj: a Gerje–Perje-sík és a Pilis–Alpári-homokhát találkozásánál fekszik. A feketerészen alakult ki a gabonatermelés, a homokrészen az állattartás, később a szőlő-és gyümölcskultúra. Területére jellemzőek voltak a mocsaras, vizenyős, belvizes részek, valamint a Gerje–patak az ártereivel.

 
Térkép - Cegléd
Térkép
Google LLC - Térkép - Cegléd
Google LLC
Google Föld - Térkép - Cegléd
Google Föld
Nokia (vállalat) - Térkép - Cegléd
Nokia (vállalat)
OpenStreetMap - Térkép - Cegléd
OpenStreetMap
Térkép - Cegléd - Esri.WorldImagery
Esri.WorldImagery
Térkép - Cegléd - Esri.WorldStreetMap
Esri.WorldStreetMap
Térkép - Cegléd - OpenStreetMap.Mapnik
OpenStreetMap.Mapnik
Térkép - Cegléd - OpenStreetMap.HOT
OpenStreetMap.HOT
Térkép - Cegléd - OpenTopoMap
OpenTopoMap
Térkép - Cegléd - CartoDB.Positron
CartoDB.Positron
Térkép - Cegléd - CartoDB.Voyager
CartoDB.Voyager
Térkép - Cegléd - OpenMapSurfer.Roads
OpenMapSurfer.Roads
Térkép - Cegléd - Esri.WorldTopoMap
Esri.WorldTopoMap
Térkép - Cegléd - Stamen.TonerLite
Stamen.TonerLite
Ország - Magyarország
Magyarország zászlaja
Magyarország állam Közép-Európában, a Kárpát-medence közepén. 1989 óta parlamentáris köztársaság. Északról Szlovákia, északkeletről Ukrajna, keletről és délkeletről Románia, délről Szerbia és Horvátország, délnyugatról Szlovénia, nyugatról pedig Ausztria határolja. Népessége a 21. században 10 millió alá csökkent. Hivatalos nyelve a magyar, amely a legnagyobb az uráli nyelvcsaládba tartozó nyelvek közül. Fővárosa és legnépesebb városa Budapest.

Jelenlegi határai nagyjából egyeznek az 1920-ban, az első világháborút lezáró trianoni békeszerződésben kijelölt határokkal. Ennek következményeként az ország elvesztette területének 71, lakosságának 58 százalékát. A két világháború között számos kormány alakult, többek között kommunista kormány is, melynek a bukása és felszámolása után megalakuló szolgált ki. Magyarország a Horthy-rendszerben a revízió reményében, a Szálasi-kormány alatt a német érdekeket kiszolgálva lépett be − ill. maradt hadviselő − a második világháborúban, de a kisebb-nagyobb sikeres harcok és a súlyos veszteségek ellenére sem ért el tartós áttörést, az 1947-es párizsi békeszerződés pedig kialakította a mai országhatárokat. A világháborút követően az ország a Szovjetunió megszállási övezetébe került. A rendszerváltásig kétszer került Magyarország a világpolitika középpontjába: először az 1956-os forradalom kapcsán, másodszor 1989-ben, amikor a páneurópai piknik során a keletnémetek nyugatra távozhattak.
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
HUF Magyar forint (Hungarian forint) Ft 2
ISO Nyelv
HU Magyar nyelv (Hungarian language)
Neighbourhood - Ország  
  •  Ausztria 
  •  Horvátország 
  •  Románia 
  •  Szerbia 
  •  Szlovákia 
  •  Szlovénia 
  •  Ukrajna